Kisgyermek korom óta, ahogy kezdtem érzékelni magam körül a világot, úgy láttam, hogy az életem hasonló egy forgószélhez, amiben sokszor másoktól és az elvárásoktól lemaradva botladozok. Fiatalként nehezen találtam fogást a felelősségeimen, az iskola-, város- és karrierváltások között. Fájdalmasan búcsúztam a mély barátságaimtól. Az életem – és benne az emberi kapcsolataim – egy szomorújátékhoz hasonlított. Már attól féltem, hogy nincs remény a stabilitásra, megbocsátásra, megnyugvásra. Visszatekintve önmagammal együttérzővé tesz, hogy akkor azt hittem ilyen a normális élet, hogy ez az egyetlen valóság. Tíz évvel ezelőtt, azzal a kérdéssel érkeztem az önismereti drámacsoportba: „Miért vagyok egyedül, és lehet-e még rajtam segíteni?” Akkor, közel negyven évesen már túl voltam néhány segítői találkozáson, önismereti tanulmányokon, számos életmegfejtő beszélgetésen a barátaim között. A személyiségfejlődésem azonban nem mozdult előre. Sokat dolgoztam, szolgáltam, jelen voltam megtartó közösségekben, magamon mégsem voltam képes segíteni abban, hogy kiteljesedjek és anyává, feleséggé, vagy nővé váljak. A remény valahol még élt bennem a változásra, de nem tudtam hol kapok segítséget a problémámhoz. Ekkor megismerkedtem a drámával. Ezzel a csodálatos, dinamikus, mégis kíméletes, szelíd és határozott, védelmet nyújtó és ugyanakkor kérlelhetetlenül átforgató módszerrel. Egyszerre emberek, arcok, helyzetek, jelentek meg a csoporttérben, mindegyik ismerős volt ijesztő, és izgalmas, mégis az volt a megélésem, hogy soha nem találkoztam még ennyi renddel. A rend itt nem unalom volt, a kihívás nem vált kegyetlenné. Azonnal itthon éreztem magam. Amire szükségem volt, nem tudtam volna ilyen organikusan megteremteni, ez volt benne a varázslat: közös emberi sorsunk megosztása, a kapcsolatok őszinte, emészthető biztonsága, amit a szívem mélyén csak úgy hívok: bizalom. Azonnal tudtam, hogy miután önmagamba belenőttem, másoknak is segíteni akarok, hogy hasonló megéléshez jussanak. Az önismeret azonban nem egy lezárható folyamat, és nem szolgáltat instant változást sem. Kapcsolati kérdéseimben életem végéig szükségem lesz az önismereti munkára, hogy aktuális formálódásomban megmérjen, irányba állítson. A dráma ígérete az, hogy mesterséf alkotása, aki kizárólag kiváló alapanyagból dolgozik, aki magas szintű tudásával elkészíti és ízlésesen tálalja az ételt. Ha pedig ebből fogyasztunk az tápláló lesz, és erőt ad a feladatainkhoz. Vallomások az előző csoportom tagjaitól: Szilvitől: „Amikor legelőször beszéltünk a felvételi alkalmával, éreztem, hogy soha ilyen kedves, megértő emberrel nem találkoztam és akkor eldöntöttem, hogy ebbe a csoportba akarok járni. Végül azt is megtapasztaltam, hogy ez a csoportfolyamat egy jól felépített és profin lebonyolított, játékos, mégis komoly évünk lett.” Évi: „Mindig maximálisan jelen voltál köztünk. Óriási empátiával, nyitottsággal és meggyőző szakmai tapasztalattal fordultál felénk.” Zsuzsitól: „Imádom, amikor nevetsz! Ilyenkor én is mindig örömöt érzek. A szuperképességeid közül pedig az lett a legfontosabb nekem, ahogy felvállaltad előttünk a gyengeségeidet. Ez tett téged igazán emberré.”